Filip Tamás: Huszonkét haiku
Álomőr figyel. Az éj zsilipkapuit ő nyitja, csukja. Sötét jégeső. Morajlás a mélyből, egy kőhúr elszakadt. Mi ez a furcsa, időcsákány ütötte seb a fejeden? Merlini kék a varázsköpenyem. Pálcám pedig szívlila. Láva kígyózik. Bottal ütöm a fejét, sistereg, sziszeg. Résekből füst száll. Kénkőszag és szuszogás. Sárkány alszik itt? Vándorló moha kopogtat zöld ajtódon. Csontjai lágyak. Műtőasztalon széthasadt világköpeny. Hogy varrjam össze? Virágok harca, angyalok celofánban. Laokoón-csokor. Hív agapéra, tenyérszaporításra – hihetek neki? Árvakert alszik. Ezüst égpalást alatt arany almafák. A szív parazsát ne akard eltaposni, inkább fújdogáld. Még éhes vagyok. Elégia-kenyerek, haiku-morzsák. Szárazvillámok fényéből ki főz teát? Szememmel innám. Füsthajó röpül, horgonyt vet a fák hegyén. Fölfele süllyed. Jégösvény vezet barlangtól csigaházig. Csúszik a térdem. Mágneses vihar! Szent Elmo tüzeket gyújt a szempillánkon! Inni forrásvíz, bedagadni a torkom. Másnap nincs szavam. Vonat érkezik. Les...